2011. január 24., hétfő

Újszülött hordozása

Nagyon sok jel utal arra, hogy az ember hordozásra termett. Magunkon viseljük ezeket a jeleket a mozgásszervrendszerünkben, a reflexeinkben és az agyunk felépítésében, működésében is. Erről bővebben a "Hordozásra teremtve" című bejegyzésben írtam, most csak érintőlegesen térek ki az ott is elemzett  fontosabb pontokra.

Az újszülött mozgásszervrendszere lényeges különbségeket mutat egy felnőtt emberével összehasonlítva. Az újszülött - a méhen belüli léthez alkalmazkodva - egy fordított C betűt formázó gerinccel születik. A felnőttkorban jellemző S alakú gerinc a különféle mozgásformák elsajátítása során alakul ki.
Az alábbi képen kiválóan nyomon követhetőek a különféle fázisok. Az első fázisban a teljes kifózis (gerinc előre görbülése) látható, így jön világra a kisbaba. A második képen már kialakult a nyaki görbület, ami annak köszönhető, hogy a baba tudja tartani a fejét. A háti szakasz domborulata a mászással párhuzamosan jön létre, míg az utolsó szakaszok - az ágyéki és farokcsonti részeken - az állás és járás elsajátításának következtében alakulnak ki.


Mivel az újszülött még képtelen megtartani saját súlyát, az ehhez szükséges támaszt biztosíthatjuk a hordozókendővel. Kisbabánk csontrendszerének egészséges fejlődése érdekében azonban nem elég csak a gerincoszlopra koncentrálnunk, egy másik nagyon fontos szempontot is figyelembe kell vennünk, mégpedig a csípő és csípőcsontok elhelyezkedését. A kisbabák ún. éretlen csípővel jönnek világra, ez annyit jelent, hogy a medencecsontban lévő ízületi vápa még jóval sekélyebb, a combcsont feje pedig kevésbé hajlított, ezért a két csont találkozása, és „összekapaszkodása” még nem olyan tökéletes, mint a felnőtteknél.
A csípők optimális fejlődését a baba hordozásában nagyban elősegítjük, természetesen csak akkor, ha a hordozás helyesen történik. Az alábbi rajzon megpróbálom bemutatni a helyes lábtartást (ún.  békatartást):


A kép forrása: Présence Bouvier rajza

A baba térdei kb. 120 fokos magasságig legyenek felhúzva (ez kb. a köldökének a magassága), illetve 60-90 fokos szögben terpesztve. Újszülötteknél természetesen a kisebb terpeszre kell törekednünk, hisz a nagy terpesszel túl nagy nyomás nehezedik a csípőlapátokra és csontokra, így többet ártunk, mint használunk, de nagyobb babáknál, gyermekeknék is igyekezzünk a felső határt betartani és ne feszítsük túl a terpeszt.

Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy újszülöttünk számára milyen az ideális tartás, bízzuk magunkat nyugodtan rá! Ugyanis a kisbabák ösztönösen felveszik a számukra ideális békatartást, amint a magasba emeljük őket:

                    


 A képek forrása: www.didymos.de

 Ha tehát magunkhoz öleljük kisbabánkat, ő automatikusan az ideális tartásba helyezkedik.


A kép forrása: http://www.känguru.ch

Nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint hogy ezt az ideális tartást a hordozókendő segítségével megtartsuk és támogassuk:



A kép forrása: www.jeportemonbebe.com


Újszülött és csecsemőkorban tehát kiemelt szerepe van a helyes hordozásnak (természetesen később is!), a megfelelő hordozóeszköz és hordozási forma kiválasztásának.
Mint már korábban említettem, az újszülött hordozására a legkiválóbb eszköz a hordozókendő. Két  fajtából választhatunk: dönthetünk a rugalmas illetve a szövött kendő mellett.
Mindkét lehetségről olvashatsz a következő bejegyzésekben.

Mielőtt azonban tovább mennénk, egy nagyon fontos dolgora szeretném felhívni a figyelmet.
Hordozni jó, ám a szülés után, a gyermekágyas anya legfontosabb dolga a pihenés! Az első 6 hétben mindenkit lebeszélnék a maratoni, órákig tartó hordozásról. Még akkor is, ha kisbabánk kis súlyú és fittnek érezzük magunkat. Az elölhordozás nagyon terheli a gát területét, amennyiben ezt a területet korán nagy igénybevételnek tesszük ki (és a kisbaba emelgetése is annak számít!), ez a későbbiekben komoly panaszokat okozhat (vizelettartási problémák pl.).
Így hát, kedves Anyukák, ebben az időszakban adjuk át a hordozást a párunknak, a nagyszülőknek, barátnőknek. Ezzel nem csak nekik okozunk nagy örömet, de a korai kötődést is megfelelően megalapozzuk. Aki pedig a gyermekágyas időszakban sem szeretne lemondani a hordozásról, csak rövid sétákat tegyen a picivel, vagy pedig üldögéljen vele (ha tud) összzebújva.


Felhasznált irodalom:


  • Manns, A./ Schrader, A.C.: „Ins Leben tragen. Entwicklung und Wirkung des Tragens von Kleinstkindern, unter sozialmedizinischen und psychosozialen Aspekten“ (Beiträge zur Ethnomedizin 1, Hg. C.E. Gottschalk-Batschkus und J. Schuler). Berlin, 1995




  • Kirkilionis, Evelin: „Ein Baby will getragen sein. Alles über geeignete Tragehilfen und die Vorteile des Tragens“. München, 2003




  • Fettweis, Ewald: „Hüftdysplasie. Sinnvolle Hilfe für Babyhüften.“ , Stuttgart, 2004





  • http://www.känguru.ch/





  • http://www.ergobaby.eu/





  • http://www.didymos.de/
  • 2 megjegyzés:

    1. Nagyon reszletes, nagyon kidolgozott anyagot allitottal ossze! Gratulalok!
      Egyetlen pontjaval nem ertek egyet sajnos miszerint is az elso 6 hetben a kismama ne hordozza a babajat es adja at ezt a lehetoseget a parjanak es a nagysuloknek. Az eslo hat het a leheto legfontosabb a kotodes kialakitasara valoban ahogyan te is irod es egyben az anyatej termeles megelapozasanak is. Amennyiben a kisbabankat nem mi hordozzuk vagy nem vele toltjuk gyakorlatilag az egesz napunkat akkor a baba nem tud elegge kozel lenni h az anya eszrevegye azokat a jeleket amiket a baba kibocsat hogy szopizni szeretne. Az elso 6 hetben a babanak kb 1-1,5 orankent kell szopiznia h megfeleloen fejlodjon es h a megfelelo anyatej termelesre tudja serkenteni a mamat. Es a mama-baba kotodes kialakulasanak alapfeltetele h a baba a karjainkban legyen. A legjobb megoldas erre ha gyakorlatilag agyban tolti a mama a babaval az elso 6 hetet csupaszon (ugy nevezett skin-to-skin) mert ezesetben minden erzekszerve egyszerre tud stimulalodni a babanak ami serkenti az agy fejlodeset, hiszen az osszetett stimulusnak koszonhetoen az idegpalyak sokkal melyebben tudnak kialakulni az agyban a kesobbi ertelmi fejlodest tamogatva es megalapozva. Mivel sok kismamma nem engedheti meg maganak hogy 6 hetig agyban maradjuk a babajaval igy a hordozas soran es annak segitsegevel erhetunk el hasonlo eredmenyt. Mivel hordozas soran ha a babab megfelelo pozicioban van felkotve elore akkor ez semilyen terhet nem szabad h jelentsen a gatra, hiszen a mellkason a sziv kozeben van a kisbaba. a feneke a koldokunk felett a feje pedig a melkasunkon nyugszik. szoval en azt javasolnam a kismamaknak h toltsenek minnel tobb idot a babajukkal a mellkasukon az elso hat hetben agyban fekve ha tehetik. ha nem, akkor pedig hordozzak ot batran es sok szeretettel. A legtobb kisbaba ugyanis utal egyhelyben maradni... szoval komoly a kihivas de csodalatos erezni immar magadon nem pedig magadban a kisbababdat! :)

      VálaszTörlés
    2. Kedves Olga, köszönöm a hozzászólásodat! ha figyelmesen olvasol, akkor az "adjuk át" kizárólag a _hordozásra_ vonatkozik, nem a babával töltött időre. ;)

      VálaszTörlés