2011. január 24., hétfő

Batyukötés



A batyukötés ellen a leggyakoribb két kifogás az szokott lenni, hogy a gyermek növekvő súlyával kényelmetlenné válik, valamint, hogy nagyon könnyű "kiugrálni", azaz az izgő-mozgó csemete popsija alól kipöndörödik az anyag és felcsúszik a hátán. Ezért az ilyen gyermekek hordozóinak azt aánlják, hogy kössenek többrétegű, megerősített kötéseket.
A különféle kötésfajták valóban különbözőképpen oszlatják el a hordozott baba súlyát, máshová terhelnek, így ha a jól (!) megkötött batyu mégis kényelmetlenné válna, akkor érdemes valóban más kötésformákat  is kipróbálni.
Az izgő-mozgó gyermek azonban egyáltalán nem indok a batyukötés kerülésére. Sőt! Miért gondoljuk, hogy egy sajtkukacot könnyebb lesz majd többrétegű kötésbe jól megkötni (hosszabb ideig tart, több a hibalehetőség benne, stb.)?
Ajánlásunk szerint ekkor is tökéletesen megfelelő a jól megkötött batyu. Íme egy videó, ami megmutatja, hogy a titok nem a több rétegben rejlik, hanem a fentebb már leírt és bemutatott batyukötési technikán ;) (igaz, nem batyukötés, hanem egyszerű rebozó, de az alap ugyanaz, a gyermek pedig kellőképpen izgő-mozgó, a kendő mégsem csúszik sehova).  














2011. január 23., vasárnap

(Majdnem) Mindent a mei tairól - szerkesztés alatt

1. A Mei Tai-nak van egy jellemzően négyszögletes body-ja – persze ez a része sokféle alakot ölthet, csak a kiindulás egy téglalap, lehet lekerekített, íves fejrésze, lehet egyenes, de kapucnis teteje, a felső rész szélesebb lehet, mint az alsó, stb. A body alsó része, vagyis amit a derekunknál van, 35-40 cm széles. Ami ennél keskenyebb, az nem biztosítja a megfelelő terpesztartást, és ugyanúgy lóg benne a baba, mint a kenguru elnevezésűekben. A body általában 2-3 rész anyagból készül, a külső rész lehet egy „panel”, vagyis egy díszítő anyag pamutból, selyemből, kordból. Az anyagrétegek közé lehet egy vékony bélést is tenni, úgy puhább, és télen melegebb is. Vannak speciális nyári Mei Tai-ok is, amelyeknek a panel része egy szellőző, UV-szűrős anyag, de általában vászonból vagy sávolyszövetből készül.

2. A body-hoz 4 pánt kapcsolódik, kettő derékpánt és kettő vállpánt. A vállpántok kb. 120 fokos szögben kapcsolódnak a body-hoz és párnázottak olyan hosszúságban, ameddig a hordozó személy vállát tehermentesíti. A derékpántok egyenesen vagy ferdén is kapcsolódhatnak a body-hoz, és ugyanolyan párnázottak ("padded") is lehetnek, mint a vállpántok, de ez nem kötelező, párnázás nélkül is kényelmes, mert nem akkora súly nehezedik oda, mint a vállakra. A derékpántok („waiststraps”) hossza 70-85 cm, ez majdnem mindenkire jó. A vállpántok ("shoulderstaps”) 180-200 cm hosszúak, a hosszúságtól függően többféle módon megköthetőek, de a 2m már bármilyen kötési módra alkalmas egy normál testalkatú ember esetében. A pántok 8-10 cm szélességűek. Anyaguk tartós, nagy teherbírású vászon, sávolyszövet, vagy kord lehet

Csatos hordozók (SSC-k, komforthordozók)

A hordozók egyik fajtája az ú.n. SSC-k (soft structured carrier). Elég nehéz magyarra fordítani az elnevezést, éppen ezért több névvel is illeti őket a magyar nyelv: csatos hordozó, ergonomikus hordozó, csatos kenguru, komforthordozó.
Sokan hajlamosak összetéveszteni őket a hagyományos kengurukkal, ám fontos lényegi különbség van közöttük, ami az SSC javára billenti a mérleget: a body része jóval szélesebb a hagyományos kengurukénál, így teszi lehetővé az ortopédiai szempontból előnyös tartáshoz való közelítést és súlyeloszlást a babának.
A legközelebb talán az ázsiai típusú hordozókhoz (mei tai, podegi, hmong) áll a hasonló kialakításuknak köszönhetően: a body részhez pántok rögzülnek. Az MT-vel (mei tai) szemben az SSC-nél a pántok kötözése helyett, egyszerű csatokkal tudjuk elérni a megfelelő beállítást.
Főbb jellemzői ezeknek a hordozóknak, hogy a körülbelüli súlyhatár majd mindegyik esetében a 20kg, a legtöbbhez levehető, elbújtatható alvó csuklya tartozik. Elöl, hátul, sőt némelyiket csípőn is lehet viselni. Ami pedig a terhelést illeti, egy túrahátizsákhoz lehet hasonlítani, mivel inkább csípőre, mint vállra terhel.
Fel- és levétele roppant egyszerű, könnyedén lehet állítani a csatok segítségével a váll-, valamint csípőpántokon, ezért apukáknak is közkedvelt hordozója lehet, nem mellékesen a sportosabb kinézete miatt is.  Sokan hátrányként említik, hogy állandóan állítgatni kell felvétel előtt, főleg ha előzőleg más személy használta. Ez valójában egyáltalán nem probléma, hiszen percek alatt be lehet állítani, ráadásul menet közben is lehet igazítani a pántokon, ha túl lazára sikerültek volna felvétel előtt. és csak így tudjuk biztosítani azt a nagyon fontos kritériumot, hogy a hordozóeszköz megfelelően illeszkedjen mind a hordozó személyre mind a hordozottra. 
Nagy előnye az MT-vel szemben, ha már összehasonlítási alapként felhoztuk, hogy pántjai nem érnek le a földre, ez különösen nedves, sáros, latyakos időben lehet fontos szempont.

Az SSC-k használata kétségkívül egyszerű és gyors, ez az előny  azonban az anatómiai előnyök rovására megy.
Bár a legtöbb gyártó már újszülött kortól ajánlja a a csatos hordozók használatát, sőt, ú.n. újszülött szűkítővel is ellátják őket, de jó, ha tisztában vagyunk a következő dolgokkal:
A komforthordozók test (body) része jóval vastaggabb anyagból van, mint pl. egy hordozókendő. ezáltal kevésbé tudja átölelni a babát. Mivel a beállítás csak a 4 pánt (derékpánt és két vállpánt) állításával lehetséges, nehéz megfelelő szorosságúra húzni a hordozót.
SSC-ben nagyon nehéz megvalósítani az ideális békatartást.



Az ilyen típusú hordozoknál ugyanis a vállpántok két helyen csatlakoznak a bodyhoz. Egyszer annak a tetején, másodszor pedig valahol a body oldalán (nyíllal jelöltük ezt a pontot a képen; típustól függő, hogy milyen magasságban csatlakozik a pánt a bodyhoz)



Amikor felvesszük a hordozót és méretre húzzuk, látszik, hogy a body rész az alsó becsatlakozási helyen "megszorul" és nyomást gyakorol a baba gerincére, kiegyenesíti azt. (a képen látható anyuka éppen beállítja a hordozót a megfelelő méretre)
Írtam már arról, hogy a gerincoszlop és a csípő szorosan összefügg egymással, egyiknek a mozgása hatással van a másikra. Ebben az esetben a kiegyenesedő, gömbölyödni nem tudó gerinc előrefelé mozdítja el a csípőt, medencét, így nagyon nehéz az ideális pozícióban tartani a babák lábait. Pedig ez az újszülötteknél és csecsemőknél rendkívül fontos!

Az újszülött szűkítő általában egy vékony anyagból bevarrt háromszög a body belsejében (itt az 5. oldalon látható egy konrkét márka újszülöttszűkítőjének használata. A célja - a gyártók szerint - az lenne, hogy az újszülött ne a számára túl nagy hordozóban üljön, hanem a méretének megfelelőbb szűkítőben. Az elgondolás nagyon jó, de mivel, ahogy fentebb említettük csatos hordozókban nehéz biztosítani az optimális tartást, ezen a szűkítő sem segít. Amint feszesre húzzuk a hordozót, a babát magunkhoz szorítjuk, ami arra kényszeríti, hogy szétnyissa a térdeit. Minél szorosabb a hordozó, annál nagyobb terpeszben vannak a babalábak, így a szűkító tulajdonképpen értelmét veszti. Ha pedig nem húzzuk feszesre a bodyt, akkor az értelemszerűen nem fogja tartani a babát, így összegörnyed a hordozóban.
A másik probléma, hogy az újszülöttek még annyira kicsik, hogy a lábaik a hordozón belül maradnak:


Ez azt jelenti, hogy a baba tulajdonképpen áll a hordozóeszközben. A kicsikben születésük után még hetekig, hónapokig működnek a veleszületett primitív reflexek, melyek aztán meghatározott sorrendben kioltódnak vagy beleolvadnak más reflexekbe. Azonban ha ezeket a reflexeket folyamatosan kiváltjuk, ez nem válik lehetővé és később gondot okozhatnak pl. a mozgásfejlődésben.
Ha a baba ilyen módon áll a hordozóeszközben, a talpára nehezedő nyomás folyamatosan kiválthatja a talpreflexet, mely így nem tud kioltódni, mikor annak eljön az ideje. Ezen kívül a baba belefeszíti magát a hordozóba (emlékezzünk a lépegető reflexre: ha a baba talpa szilárd talajt ér, lépegető mozgást végez), így olyan izamit tornáztatja, melyek még erre nem érettek, nem megfelelően fejlettek.
A legfontosabb probléma viszont az, hogy a hordozó személy mozgásából eredő fizikai hatásokat (ütődés, zökkenés, huppanás) a hordozóeszköz a baba talpán át a még gyenge boka-, térd- és combizületen keresztül visszavezeti a kicsi még fejlődésben lévő gerincére.
Ezért inkább azt javasoljuk, hogy SSC-ket onnantól kezdjünk el használni, amikor babánk már megbízhatóan és önállóan ül és/vagy mászik (ebben az esetben már kialakulnak a gerincgörbületek, bár fontos tudni azt is, hogy a gerinc optimális fejlődése itt még korántsem zárult le)


A csatos hordozók elöl és háton hordozásra alkalmasak, egyes modellek csípőhordozásra is (bár nem ez az erősségük), sőt, léteznek kifejezetten csípőhordozásra tervezett SSC-k is.

Az alábbi videó nagyon jól bemutatja a gyermek hátra kerülését SSC-ben:



Képek forrása:

Medencefenéki izmok és a hordozás

Talán meglepődsz a cím láttán. Talán még nem is hallottál a medencefenéki izmokról. És vajon milyen összefüggésben lehetnek a hordozással? Ezt próbálom ebben a bejegyzésben röviden ismertetni:

Jöjjön először egy kis anatómia:



A medencefenék izom a vázizomzat része. A kb. tenyérnyi nagyságú és vastagságú képlet, mely akaratunktól függően működik, a csontos medencekosarat alulról zárja le. Felülről nézve a medencefenék egy tál alakú izomlemez, melynek részei különböző irányokba futnak.Szerkezete réteges, mert több izomlap alkotja, az izomrétegek között kötőszöveti elemek találhatók. Ezenkívül a medencefenék izomzatának feladata a vizelet és a széklet kiürítésének lehetővé tétele, a húgycső és a végbél záróizomzatának nyitása, illetve ezek ismételt szoros zárása.
A medence egy csontos kötőszövetes gyűrű, mely összekötetést teremt a gerinc és a végtagok között. A medencét lefelé a medencefenék izom lemeze, valamint, a felszínes és a mély gátizomzat zárja le. Ezek az izmos lemezek rögzítik a végbél- és húgycsőnyílást, a hüvelyt, és a szeméremtestet a megfelelő helyzetben. A medencefenék izomzata (gátizomzat) tartja a hasüregi szerveket, valamint alátámasztja a kismedencei szerveket. Itt helyezkednek el a belsõ nemi szervek, a húgyhólyag, és a végbél Részt vesznek a széklet és vizeletürítésben és a szexuális életben. Épségük és izomerejük rendkívül fontos ezen funkciók zavartalan működéséhez. Több nőgyógyászati kórkép oka ezeknek az izmoknak a megnyúlása, sérülése, fokozott alaptónusa, vagy gyengült izomereje.

Az egész kismedencei izomzat akaratlagosan irányítható, tudatosan összehúzható és elernyeszthető. ( Nem úgy, mint pl. a bélizomzat, amely akaratlagosan nem befolyásolható.)


                                      És most a kapcsolat a hordozás és a gátizmok közt:


Az evolúciós fejlődéssel az áldások mellett ebben a témában is kaptunk némi "átkot", ugyanis a felegyenesedéssel a medencefenéki izmoknak már nem csak az a feladatuk, hogy visszatartsák pl. a vizeletet, székletet, kitoláskor segítsék a szülést, hanem már a hasi szerveket (húgyhólyag, méh, belek) is meg kell tartaniuk.
Ezen kívül összeköttetésben vannak a has- és hátizmokkal is, így azoknak mindenféle mozgása (hasizomgyakorlatok, tüsszentés) hatással vannak a gátizmokra.

A következő animáción jól látható, hogy a normális légvétel (ki- és belégzés) hogyan hat a medencefenéki izmokra (az animáció indításához KATT a képre!) erőteljesen megemeli és leereszti azokat. Nem nehéz hát elképzelni, hogy milyen hatások játszódnak le pl. egy hevesebb köhögőroham alatt:




A medencefenéki izmok, mint ahogy már írtam - hasonlóan bármilyen izomhoz - karbantartást igényelnek, fejlesztést, erősítést (de valljuk be, sokan azt sem tudják, hogy létezik ez az izmuk).
Ha ugyanis, ha nem erősítjük őket, ugyanúgy járunk, mint pl. az, akinek begipszelik a kezét 6 hétre: némileg elsorvadnak az izmai attól, hogy nem használja őket.
Persze a medencefenéki izmok valamilyen szinten napi szolgálatban vannak, stimulája őket a húgyhólyag telítődése, a ki-és belégzés, a szexuális élet, stb., de ez kevés. Ezen kívül, ha a testet vmilyen hirtelen (hirtelen nagy súly emelése, szorulás) vagy tartós (akut köhögés, terhesség, (többszöri) hüvelyi szülés, gyakori széklet- és vizeletvisszatartás, ugrálós aerobic órák) stressz éri, károsodnak ezek az izmok.
Ehhez még plusz rizikófaktorok a túlsúly, hormonális hatások (ösztrogénszint csökkenése), rossz tartás, folyamatos testi terhelés, hisz mindez a medencefenéki izmokon vezetődik le.
Valamint ha nem edzzük ezeket az izmokat, elsorvadnak, elgyengülnek, nem tudják a funkcióikat megfelelően ellátni (mindenféle következményei lehetnek az inkontinenciától a méhsüllyedésig).
A férfiak ugyaúgy kitettek ennek a problémának, csak nekik pár rizikofaktor kiesik (szülés, hormonok), de nagy tévedés azt hinni, h őket nem érinti a probléma. kezdene!

Tulajdonképpen  a hordozás is "rizikófaktor" (intimtorna trénerek nem is ajánlják). Miért?

1. főleg nők hordoznak és ők többet terhelten a szüléstől és a hormonoktól
2. a medencefenekük a nőknek úgymond "instabil", az izomrétegek könnyebben elmozdulnak egymáson (pont a terhesség és szülés miatt, hogy akkor megfelelően tudjanak tágulni)
3. a medencefenéki izmok a nőknél 3 helyen szakad meg (hüvely, végbél, húgycső), ez is nehezíti a feladatot
4. a változókorban az ösztogénszint csökkenése csökkenti az izmok rugalmasságát, de ez nem csak a menopauzában jellemző, terhesség alatt, ill. bizonyos betegségeknél is borul a hormonháztartás.

Ezekhez a tényezőkhöz jön még pluszban a plusz tömeg (a hordozott gyerek). Ha felemeljük a gyereket (vagy bármit), megfeszítjük a hátizmainkat és akaratlanul is benntartjuk a levegőt (fokozódik a hasűri nyomás), hasizmunk is megfeszül. Mindez hat a gátizmokra (megemelkednek, megfeszülnek). Ez egy hirtelen stressz. (ráadásul a gyereket általában úgy emeljük fel, hogy lehajolunk hozzá, nem pedig guggolásból, egész testtel, ahogy kellene...)
Másrészt, mikor elöl hordozunk (főleg nagyobb súlyt), akaratlanul is ellentartunk, tehát folyamatosan feszül a has ás hátizom egy része, így a medencefenék is ingerelve van, kénytelen a szokatlanul nag súlynak "ellentartani". Ez a folyamatos ingerlés káros, "megnyúlnak" az izmok.

Mi tehát a teendő?

A hordozásról semmiképp nem kell, sőt, nem is szabad lemondani! A babád mindenképpen igényli/igényelni fogja a közelségedet, ezért így vagy úgy, de a karodban kell majd tartanod. A kendő segítséget nyújt ebben, némi terhet levesz a gáttájékról és megmarad mindkét szabad kezed :).
Azonban néhány dolgot jó betartani:

A szülés utáni kb. 6 hetet nem hiába nevezik gyermekágyas időszaknak. Minimum ennyi idő kell, hogy belső szerveink regenerálódjanak és némiképp visszarendeződjenek a terhesség és szülés után eredeti helyzetükbe. Igyekezzünk annyit pihenni, amennyit csak tudunk, és főként ne emelgessünk! Ha meg tudjuk oldani, ilyenkor a hordozás is inkább legyen a párunk privilégiuma.

Az elölhordozás nagyon jó dolog, hihetetlen érzés a pici baba illatát magunkba szívni, szagolgatni, puszilgatni. Azt azonban jó tudni, hogy a hosszú ideig tartó elölhordozás (főleg nagyobb súlynál) megterhelő lehet a gátizmok számára. Még akkor is, ha mi magunk (még) nem érezzük. Egyes iskolák súlyhatártól teszik függővé, hogy meddig ajánlott az elöl hordozás (6-7 kg általában). Én amondó vagyok, hogy amikor úgy érezzük, kezdünk "ellentartani" a baba súlyának, rossz tartást veszünk fel, esetleg fájni kezd a hátunk, derekunk, gátunk, akkor ideje elgondolkodni a csípőn illetve háton hordozáson. Persze mindig lesznek olyan szituációk, amikor az elölhordozás nagyobb babával is elkerülhetetlen (pl. másképp nem nyugszik meg a kicsi). Jó tudni, hogy megfelelően megválasztott kötésmódokkal a gát terhelését elölhordozás esetén is minimálisra tudjuk csökkenteni. Törekedjünk hát olyan hordozási módokat választani, melyek a helyes testtartást támogatják!

Mi a helyzet a háton hordozással?
Ebben az esetben is éri terhelés a medencetájékot. Háton annyiban "könnyített a pálya", hogy a hátizmoknak csak az alsóbb régiója kapcsolódik közvetlenül a medencefenékhez és a háton hordozáskor inkább a váll és a felső hátizmok érintettek. Ezen kívül háton hordozva könnyebb megtartani a helyes tartást.

Mit tehetünk még medencefenéki izmaink védelmében?

Tartsuk fitten őket, akár intimtornával is. Napi pár perc odafigyelés is elég, hogy megelőzzük a későbbi rendellenességek kialakulását.
Együnk D-vitamint, mely segít az izmok rugalmasságának megtartásában.
Ha emelünk valamit, azt guggolásból tegyük, egész testtel, közben ügyeljünk arra, hogy egyenletesen lélegezzünk!Érdemes valami "vezényszót" mondani emelés közben (pl. hórukk, hoppá), mert ezzel megakadályozzuk, hogy akaratlanul visszatartsuk a légvételt.
A vizeletet és székletet ne tartsuk vissza!

És a legfontosabb: hordozás közben is őrizzük meg a természetes, egészséges testtartásunkat!
Mi is az?
"Az állás közbeni testtartást leginkább úgy ellenőrizheti, hogy egy nagyméretű tükör előtt oldalt áll normál testhelyzetben, és a tükörbe nézve megvizsgálja az alábbi szempontokat:
• A térdeim egyenesek vagy be vannak hajlítva? – Ideális esetben a térdek viszonylag egyenesek, de nincsenek teljesen kinyújtva.
• Mi a helyzet a hát alsó részével, a medencével és hassal? – Ideális esetben a derékvonal – és így a medence – nagyjából egy vonalban van a hát enyhén görbülő alsó részével, a has pedig be van húzva. Ezt a tartást hívjuk medencedöntésnek.
• Előre állnak-e a vállaim? – Ideális esetben a vállak egyvonalban állnak a felsőtesttel, és nem állnak vagy görbülnek előre.
• A fej és a nyak előredől-e a vállakhoz képest? – Ideális esetben a fej körülbelül a mellkas vonalában helyezkedik el, a nyak viszonylag egyenes, vagy enyhén előredől."

Forrás: http://www.hatfajas.hu/hatfajas-megelozese/testtartas-javitasa

A helyes testtartás fontosságáról bővebben ITT olvashatsz.


A hordozás tehát nem csak a baba tartása, anatómiája szempontjából előnyös, de a hordozó személy perspektívájából is. A helyesen megválasztott kötés támogatja a természetes testtartást, ezáltal a lehető legjobban tehermentesíti a testet, izmokat, ízületeket.





Hordozás hatása a hordozó vázizomzatára (szerk alatt)

2011. január 21., péntek

GYÍK és tévhitek a hordozással kapcsolatban - szerk. alatt

Ebben a bejegyzésben jópár kérdést és tévhitet gyűjtöttünk össze a hordozással kapcsolatban, ezeket szeretném megválaszolni, illeve eloszlatni a kétségeket. Egyrészt saját életünkben felmerülő kérdéseket, problémákat vetünk fel, másrészt ismerősi körünkből szerzett történetekből merítünk.  Itt szeretném megköszönni a segítséget Gáncs Eszternek, aki csokorba gyűjtötte a kérdéseket.



"Kap levegőt a kendőben?"

Igen. A helyesen megkötött kendő nem zárja el a légutakat, nem lóg a baba arcára. A médiában felröppent egy olyan hír, hogy Amerikában néhány kisbaba hordozókendőben megfulladt. Sajnos ez a hiányos és téves információ világszerte rossz fényt vetett a hordozásra. Az igazság az, hogy ezek a kisbabák nem hordozókendőben, hanem egy erszényszerű táskahordozóban hordozott babák voltak, bölcsőtartásban. A bölcsőtartásban - azon túl, hogy a csípőfejlődésnek sem előnyös - könnyen előfordulhat, hogy a baba feje előrenyeklik, túlságosan a mellkasához szorul, elzárva ezzel a levegő szabad áramlását.
Amennyiben a hordozót rendeltetésszerűen használjuk, ilyen probléma nem merülhet fel.


"Szegény baba, oda van paszírozva az anyjára!nem túl szoros neki?"

Nagyon sokan és sokszor fejezik ki így sajnálatukat hordozott babákat látva (miközben a picik édesen alszanak). De képzeljük csak el a következőt: az újszülöttek 9 hónapig nőnek édesanyjuk pocakjában, a hely odabent egyre kevesebb, a 9. hónap végére már jócskán "össze vannak paszírozva". Mégis jól érzik magukat ott. Születésük után is akkor nyugszanak meg, ha szorosan átöleljük őket, magunkhoz szorítjuk őket. A hordozókendőben hordozás a méhen belüli élet meghosszabbítása, segíti a gyengéd átmenetet a méhen belüli és kívüli élet közt.
Ne aggódj, a hordozókendőt nem tudod túl szorosra kötni. Egyrészt az neked is kényelmetlen, másrészt pedig a babát nyiltan a tudtodra fogja adni, ha nem érzi jól magát.



"A kisbabáknak jobb vízszintesen, mint függőlegesen"
Hatalmas tévhit. Gondoljunk csak bele, hogy a kisbaba születése előtt vajon mennyi időt töltött vízszintesen? Egy percet sem. Hátgerincének és csípőizületeinek kifejezetten rosszat teszük, ha vízszintes felületre fektetjük és naphosszat úgy hagyjuk. Ennek a témának is szenteltem egy külön bejegyzést, így nem is szaporítom tovább a szót, itt olvasható.



"Nem árt a gerincének?"

Egyértelműen nem. Németországban kutatást is végeztek ezzel kapcsolatban és semmilyen összefüggést nem talátlak a hordozás és az előforduló gerincrendellenességek közt.
A jól megkötött kendő csigolyáról csigolyára alátámasztja a baba gerincét, megfelelően eloszlatja a súlyát, gyakorlatilag a méhen belüli "súlytalan" állapothoz hasonlítható.


"Persze, hogy alszik, nincs más választása!"


Talán ez a legmegmosolyogtatóbb "érv" arra, hogy miért alszanak nyugodtan a kisbabák a hordozóban. Nem látnak ki, így nincs más választásuk, unatkoznak, majd elalszanak. Ez korántsincs így! Az újszülöttek édesanyjuk szívverésének megnyugtató hangjától, testmelegéstől, a járás ringatásától ellazulnak, hisz ezek olyan ismerős és biztonságot adó ingerek, melyek a méhen belüli időszakot idézik számukra.
Ahogy nőnek a babák és nyílik ki számukra a világ, bizony a tudtunkra adják, hogy ők többet szeretnének látni, hallani abból. Egyre kevesebbet alszanak és többet szemlélődnek majd.




"Nem lát semmi úgy a hasára kötve, miért nem fordítja kifelé?"


Ezen a kérdésen kívül nagyon sokszor találkozom azzal, hogy a szülők azért hordják pl. kenguruban kifelé fordítva a gyermeküket, mert befelé fordítva nem lát, unatkozik, sír, jobban elvan így, tetszik neki. Nem szeretném itt ismételni magam, egy egész bejegyzést szenteltem neki : Kifelé ne! Miért?




"Mi lesz, ha megszokja? Túlságosan magadra szoktatod, és majd nem tudod letenni!"


Kapaszkodj meg! Kisbabát már "megszokta" a hordozást. Azért tettem idézőjelbe a megszokás szót, mert számára ez a természetes állapot (erről bővebben a Hordozásra teremtve menüpont alatt olvashatsz). Úgy maradni nem fog, ebben biztos lehetsz, senki nem látott még felnőtt embert anyjába csimpaszkodva közlekedni. :) De a viccet félretéve: azzal, hogy babádnak mindaddig biztosítod a testközelséget, ameddig ő igényli azt, pont a magabiztos leválást és önállósodását segíted elő. Hisz tudja, hogy mindig számíthat rád, visszatérhet hozzád, ha szüksége van rád, így talpraesettebben fogja felfedezni maga körül a világot. Sosem hallottam még hordozó szülőket panaszkodni, hogy le sem tudják tenni a babájukat, sokkal inkább sajnálkoznak azon, hogy milyen gyorsan elillan az az idő, mikor a gyermeküket hordozhatták, de amint mászni, járni kezdett a kicsi, egyre csökkent az igénye a hordozásra. Ha nem utasítod el a babát testközeled iráánti igényét, ő maga fogja jelezni, hogy mikor elég. Az idő múlásával automatikusan csökken a hordozással eltöltött idő.


"Persze,hogy szeret így lenni-de egyedül nem tud semmit sem csinálni,ugye?”

Szintén gyakori kifogás a hordozás ellen, hogy a gyermek annyira megszokja ezt a helyzetet, hogy "magában nincs el", nem tud mit kezdeni magával. Nos, tudni kell, hogy egy csecsemőnek nem is "feladata" önmagát szórakoztatni. Nem is tudja ezt, egyrészt nem lát pártíz cm-nél messzebb, másrészt nem tud (még) forogni, tárgyak után nyúlni, hisz izomzata nem eléggé fejlett hozzá, figyelmét nem köti le pár percnél tovább semmi. De ennek semmi köze a hordozáshoz. Sőt, a hordozással elkerülhetjük azt, hogy folyton ugrálnunk kelljen a babához, aki épp "elunta" magát és sírva fakad. Hisz a kendőben folyamatosan ingerek éri, le tudják kötni őt, ha pedig megunta vagy elfáradt, kényelmesen álomba merülhet.




"Sosem fog megtanulni járni!"


Szerencsére ma már egyre több a hordozott baba, én még nem láttam olyat, aki a hordozás miatt ne tanult volna meg járni. Sőt! Bizonyított, hogy a hordozott babák általában hamarabb tartják meg a fejüket, kezdenek kúszni, mászni, felállni és járni. Persze kategorikusan nem jelenthetjük ki, hogy ez minden hordozott gyermekre igaz és fordítva, hiszen minden gyermek különböző ritmusban fejlődik. Az azonban biztos, hogy a hordozés közben olyan ingerek érik  a babát, melyek fejlesztik a mozgáskoordinációját, egyendúlyérzékelését, erősítik izmait (erről bővebben a Miért hordozzunk? című bejegyzésben írtam)


"Mekkora kötöttség ez neked! Borzasztó lehet!"

Sokan sajnálják a babájukat hordozó szülőket, mert a picit mindenhova magukkal KELL cipelniük és az mekkora teher lehet. A szó szoros értelmében ez valóban kötöttség, hiszen magunkra kötjük a picit, de csak az láthatja ez hátránynak, aki még soha nem hordozott. A hordozás  - éppen ellenkezőleg, mint ahogy sokan gondolják - borzasztó nagy szabadságot ad a hétköznapi életben (is). Van két szabad kezünk, de mégis a közelünkben van a babánk. Így el tudjuk végezni a házimunkát, el tudjuk látni a nagyobb testvéreket, lökhetjük a hintát, csúszhatunk a csúszdán, focizhatunk, mászókázhatunk (igen, ezt is lehet hordozott babával :) ), nem kell egyik kezünkkel a bevásárlókocsit, másikkal a babakocsit tolni, miközben a nagytesó után kellene futni, mert épp eltűnt a sorok közt...Könnyedén felszállunk bármilyen tömegközlekedési eszközre, felszaladunk akárhányadik emeletre, fellépünk a járdára, beférünk a közértben az ajtón, a forgó ajtókon, stb.. Túrázhatunk is.


"Tönkreteszi a gerincedet, térdedet, ha ekkora gyereket cipelsz!"

Szintén külön fejezetben foglalkozom ezzel a kérdéssel: a hordozás hatása a hordozó személy vázizomzatára
Érdekes megfigyelni, hogy még senki nem aggódott pl. a batár babakocsit lépcsőn fel és le hurcoló anyukák gerincéért...


"Mennyit lehet egy nap hordozni?"
Amennyit a baba és hordozója igényel. Fontos, hogy egyensúly legyen a két igény közt, hisz ha számunkra kényelmetlen a dolog, az a babára is kivetül és végül senki nem leli örömét a dologban. Ha babánkat születésétől folyamatosan hordozzuk, akkor a hátunk, izmaink a baba súlyának gyarapodásával párhuzamosan fokozatosan hozzá edződnek a terheléshez. Ha azonban csak később kezdjük a hordozást, ügyeljünk arra, hogy eleinte csak rövid ideig hordozzunk lassan emelve a hordozással töltött időt. Hisz ez ugyanúgy működik, mint a sport: hirtelen nagy megterhelés izomlázhoz, fájdalmakhoz vezethet. 

"Már fél éves a gyerekem, érdemes még elkezdenem a hordozást?"


Azt gondolom, hogy hordozni sosem késő. Persze könnyebb a helyzetünk, ha már újszülött kortól gyakorolhatunk és hamar belejövünk a dologba. Egy nagyobb súlyú, izgőmozgó, netán már saját akarattal bíró gyermekkel nehezebb leküzdeni a kezdeti nehézségeket (kötések elsajátítása, magabiztosság megszerzése), de nem lehetetlen!


"Nem szereti a gyermekem a kendőt, sír, ha felkötöm."

Annak, ha a baba sír a kendőben, rengeteg oka lehet, de nagyon kicsi a valószínűsége, hogy azért sír, mert nem szeret hordozva lenni.
Mielőtt hordozóba tesszük a babát, győződjünk meg róla, hogy nem éhes, nem szomjas, tiszta a pelusa, nincs meleg, nem fázik és nem túl fárad-e. Először gyakoroljunk babával, vagy plüssállattal és csak akkor tegyük gyermekünket kendőbe, ha már biztosak vagyunk a mozdulatainkban. A babák ugyanis átveszik az édesanyjuk (édesapjuk, a hordozó személy) minden rezdülését, ha a mama feszült, ideges, nem magabiztos, fél a kötéstől, a baba is félni fog és ezt sírással adja tudtunkra.
Ha a baba a már megkötött kendőben is sír és nem is nyugszik meg, annak is sok oka lehet. Lehet hogy túl laza a kötés, így nem érzi magát biztonságban. Az is lehet, hogy túl szoros, vágja valahol a végtagjait. Ellenőrizzük ezeket a lehetőségeket is. Ha végigzongoráztunk minden fenti eshetőséget és babánk továbbra is sír, feszíti magát a kendőben, gondoljunk arra is, hogy fájdalmai vannak (pl. feszes izomzat vagy kötött csípő miatt; bővebben lásd még: KISS szindróma) Ha erre gyanakszunk, forduljunk orvoshoz.
Ha látszólag semmi probléma a babával, akkor napoljuk el a próbálkozást, hisz a babáknak is lehet rossz napjuk, amikor semmi sem jó. :)


"Miért kell a kendőt (hordozót) feszesre húzni?"

Egyrészt azért, mert csak a sávonként feszesre húzott kendő képes csigolyánként megtámasztani a gerincet és levenni a terhet róla.
Másrészt a hordozó személynek is sokkal kényelmesebb. Képzeljük el a következő példát:
vegyünk a hátunkra egy megpakolt túrahátizsákot. Ha lazák a vállpátjai, úgy érezzük, hanyatt esünk vele, ha nem tartunk ellen, ráadásul, ha sétálni kezdünk vele, a súly tehetetlenül leng ide-oda. Minél szorosabbra húzzuk a pántokat, annál kevésbé kell előredőlnünk, hogy ellensúlyozzuk a terhet. Ugyanez a helyzet a hordozásnál is: minél közelebb esik a baba súlyvonala a miénkhez, azaz minél jobban hozzánk simul, annál kényelmesebb a kötés, kisebb (majd teljesen megszűnik) a kilengés.


"Hogyan kössem fel a kendőt, hogy ne söpörjem fel a lelógó kendőszárakkal az utcát?" 











hordozó kezelése







2011. január 20., csütörtök

Kenguru - módszer

A módszer eredete:

Évente körülbelül húsz millió újszülött jön a világra nagyon kis súllyal koraszülés vagy méhen belüli elégtelen fejlődés következtében. A legtöbb ilyen baba az úgynevezett fejlődő országokban születik. Ezekben az országokban a modern technológia, a képzett egészségügyi személyzet nem, vagy ritkán áll csak rendelkezésre. Inkubátorok gyakorlatilag nincsenek, vagy ha mégis, akkor nincsenek a helyi igényekhez igazítva, vagy kellőképpen tisztán tartva. Az orvosi műszerek és azok alkatrészeinek vásárlása, a karbantartás, javítás nehézkes és drága. Az energiaellátás gyakran omlik össze ezekben a régiókban, ellehetetlenítve a gépek kifogástalan működését. A születési kis súly önmagában is növeli a csecsemőkori megbetegedések (hypotermia, hipoglikémia, kórházi eredetű fertőzések) és a csecsemőhalandóság esélyét (az újszülött korban elhunyt gyermek 1/5-e koraszülött vagy időre született újszülött alacsony súllyal), de az érintett újszülöttek ellátása a fent említett körülmények közt különösen nehéz, nagy terhet ró az egészségügyi és szociális hálóra. Sajnos ezekben az országokban nincs egyértelmű megoldás erre a problémára, hiszen a babák egészsége összefügg édesanyjuk egészségi állapotával és annak terhesség alatti ellátásával, ami a fejlődő országokban szintén erősen elmaradott.

A kenguru-módszer (KMC - kangaroo mother care) ebből a reménytelen helyzetből jött létre. A módszert két gyermekorvos - Rey és Martinez - mutatta be Bogotában (Kolumbia) azokra az esetekre, amikor az inkubátoros ellátás nem állt rendelkezésre a koraszülöttek számára.
A módszer alapjául az ausztráliai óriás kenguruk szolgáltak, akik újszülöttjeiket kb. 8 hónapig az erszényükben hordozva szoptatják, nevelik, ahol is a kis kenguru a születéskori kb. 1 grammos (!) súlyát 2-4 kilogrammig növeli. Kezdetben kizárólag az erszényben tartózkodik és anyatejjel táplálkozik, majd erősödve, növekedve hosszabb-rövidebb időre elhagyja a biztonságot nyújtó erszényt.
Bár a kenguru-módszer megszületésekor a legnagyobb problémát - a kihűlést - igyekezett a két gyermekorvos elkerülni (a babákat édesanyjuk mellkasára fektették, takarókkal betakarták, így biztosítva a megfelelő testhőt számukra, így a kihűlés következtében előforduló csecsemőhalálozás 70%-ról 30%-ra csökkent az 1000-1500 grammos súllyal született babák körében!), a módszer további alkalmazásával rengeteg egyéb pozitív hatására derült fény.
Ebben a bejegyzésben ezeket a pozitív hatásokat veszem számba. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kidolgozott egy ajánlást a kenguru-módszer gyakorlatát illetően, ezt is szeretném megismertetni veletek.

Mi is ez a módszer és miért fontos?

A módszer lassan három évtizedes alkalmazása és kutatása azt mutatja, hogy a KMC több, mint az inkubátoros ellátás egy alternatívája. A hatékonysága több területen is bizonyított, mint például a testhő stabilizálásában, a szoptatásban, a kötődés kialakításában, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A kenguru-módszer korai, megszakítás nélküli és hosszan tartó bőrkontaktust jelent a baba és (elsősorban) az édesanya közt. A babát nem választják el édesanyjától születése után (vagy csak nagyon rövid időre, olyan vizsgálatok idejére, melyek máshogy nem végezhetőek el), hanem ha lehetőség van rá, akkor azonnal, de legkésőbb a baba állapotának stabilizálása után a mellkasára helyezik. A kizárólagos szoptatás (ideális esetben) jellemzi, bár azok az édesanyák is alkalmazhatják, akik egészségügyi vagy egyéb okokból nem tudnak/akarnak szoptatni. A módszer a kórházban megkezdhető és az otthonba bocsájtás után is könnyedén folytatható, természetesen utógondozást igényel.

Vegyük sorra részletesen, milyen előnyökkel jár baba és szülő számára a módszer!


Testhőmérséklet

Mint már írtam, a módszer kifejlődésekor a legfontosabb szempont az alacsony súllyal született babák testhőjének biztosítása és optimális szinten tartása volt. Mivel a koraszülöttek hőháztartása rendkívül sérülékeny, számukra a legfenyegetőbb veszélyt a hipotermia okozza (az emberi test hőjének 36.5 fok alá süllyedése). Édesanyjuk mellkasán, az ő testhőjétől átmelegedve a koraszülött, kis súlyú babák túlélési esélye 1500 gramm alatti súly esetén 10-ről 50 %-ra, míg 1500-1999 gramm közti súlynál 70-ről 90%-ra emelkedett (Bergman, Jürisoo).
Az állandó és stabil hőháztartás nagyon fontos, különösen a koraszülöttek esetében. Ha ugyanis a szervezetnek nem kell a hőszabályozást folyamatosan szabályoznia, több energiát fordíthat a baba a gyarapodására, növekedésére.
Megfigyelések kimutatták, hogy a kenguru-módszer alkalmazásakor az első körülbelül 10 percben az édesanya testhőjének hatására a baba hőmérséklete kb. 37,5 fokig emelkedik, majd ott stabilizálódik. Ha magasabbra emelkedne valamilyen okból, akkor az édesanya hőmérséklete csökkeni kezd, gyakorlatilag szabályozva a babáét is (érdekes megfigyelés, hogy ezt a fajta hőszabályozást nem tapasztalták, ha a babákat az édesapjuk, vagy egyéb családtagok mellkasára helyezték) 


 
Szoptatás

Bár a koraszülött babák etetése nem egyszerű feladat, a KMC a szoptatást is nagyban elősegíti. Hatására nagyobb arányban kezdtek el az anyák szoptatni, hazaadáskor nagyobb arányban zajlott kizárólagos szoptatás, illetve a szoptatási időszak is hosszabb volt. A baba folyamatosan az édesanya mellkasán van, a mellek közelében, folyamatosan stimulálja azt, bármikor szophat, ennél optimálisabb helyzet nincs is a kiegyensúlyozott anyatejes táplálás kialakulásához.
A következő táblázat néhány tanulmány összesített adatai alapján világosan bemutatja a kenguru módszer jótékony hatását a szoptatásra:

Szerző
Év
Eredmény
KMC
kontrollcsoport
Charpark
1994
Részben vagy kizűrólagosan szoptat:
1 hónap uán
6 hónap után
1 év után

93%
70%
41%

78%
37%
23%
Charpark
1997
Részben vagy kizárólagosan szoptat 3 hónap után
82%

75%
Cattaneo
1998
Kizárólagos szoptatás a hazaengedéskor
88%
70%
Schmidt
1986
Napi anyatejmennyiség
Napi etetések száma
640 ml
12
400ml
9
Whitelaw
1988
Szoptatás 6 hét után
55%
28%
Wahlberg
1992
Szoptatás a hazaengedéskor
77%
42%
Syfrett
1993
A napi etetések száma a 34. terhességi héten (koraszülés után)
12
12
Blaymore-Bier
1996
Szoptatás hazabocsájtáskor
1 hónapos korban
90%
50%
61%
11%
Hurst
1997
Napi anyatejmennyiség 4 hét után
Kizárólagos szoptatás hazabocsájtáskor
647 ml
37%
530 ml
6%


Anyagcsere

A kenguru-módszerben részt vevő babák légzési frekvenciája, légzése, oxigénellátása és - felhasználása, vércukorszintje és általános viselkedése kiegyensúlyozottabb, mint azoké a gyerekeké, akik anyjuktól elválasztva inkubátorban töltik ugyanezt az időt.
Szívverésük 140-160/perc közt stabilizálódik, ami ideális a szövetek és az agy optimális vérellátásához.
35-50-szer vesznek levegőt percenként (ez az inkubátorban lévő újszülötteknél 15-60 közt ingadozik), légzéskimaradás (apnoé) 75-100%-kal kevesebbszer figyelhető meg náluk.
Mivel a kenguru-módszer alkalmazásakor a baba biztonságban, ismerős hangok közt érzi magát, ezért többet alszik, ami szintén a kalóriafelhasználás tekintetében fontos momentum. Alvás közben égetünk legkevesebb kalóriát, így a baba az energiát a gyarapodásra és növekedésre fordíthatja.
Szintén sok tanulmány mutat rá, hogy a nyálban kimutatható kortizol-szint (ez egy stresszhormon) a KMC-ben résztvett babák körében jelentősen alacsonyabb.
Azoknál a babáknál, akik sok időt töltöttek inkubátorban fekve, gyakran fellép szem-és tüdősérülés/károsodás, a hanyattfekvéstől pedig jellemzően belapul a fejük kissé. Mindezek hiányoznak a KMC-s babáknál.
Mivel a picik testközelben vannak naphosszat, édesanyjuk gyakrabban simogatja őket, mint ágyban fekvő társaikat. Az érintésnek, simogatásnak bizonyítottan pozitív hatása van, nem csak neurológiai szempontból. A finom simogatást egyfajta masszázsnak is felfoghatjuk, a körkörös mozdulatok a test különböző tájain stimulálják az izomzatot, serkentik a légzést és az emésztést. Bizonyított, hogy azok a babák, akiket akár csak napi 10 percig is, de rendszeresen simogattak, gyorsabban gyarapodtak, kevesebbet sírtak, nyugodtabban aludtak.
Egy 2008-as indiai kutatás azt találta, hogy a kenguru-módszerbe bevont gyermekeknek mérhetően jobb volt az általános gyarapodásuk. A kontrollcsoportban szignifikánsan többször fordult elő hipotermia, hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint) és szepszis.

Egyéb előnyök

A KMC nemcsak a kisbabákra fejti ki jó hatását. A módszerben résztvevő anyákat megkérdezve a kutatók arra jutottak, hogy az anyák a szülés után (akár császármetszés után is) kevesebb fájdalmat éreznek, kevésbé élik meg a körülményeket stresszesnek, mint a hagyományos ellátásban. Ebben óriási szerepe van annak, hogy a babákat nem választják el édesanyjuktól, a vizsgálatok nagy részét is sikerül úgy elvégezni, hogy közben a pici testközelben maradhat. Így az anyák aktív részesei a kórházi ellátásnak is, ez erősíti bennük azt az érzést, hogy ők is sokat tesznek a babájukért, képesek ellátni őt.
A korai bőrkontaktus a kötődés erősítésében nagy jelentőségű, az anyák elégedettségről, biztonságot nyújtó közelségről, a beteljesedés érzéséről számolnak be még azok között a nehéz körülmények között is, ami egy koraszülött kisbaba ellátást jelenti. Azt pedig azt gondolom, hogy nem kell részletezni, hogy egy kiegyensúlyozottabb, békésebb, önbizalommal teli kismama mennyivel könnyebben veszi az akadályokat minden téren.

A kenguru-módszer másik vitathatatlan előnye, hogy a kisbaba ellátásba az édesapát, vagy egyéb családtagokat is azonnal bevonhatunk. ha pl. az édesanya nem tudja még hordozni a gyermekét, hasonló hatékonységgal teheti ezt meg helyette az apuka is.  Amennyiben a szoptatás akadályokba ütközik, vagy a kisbaba nem fogadja el az édesanyja mellét, az apuka pohárból, kiskanállal, egyéb módokon segíthet. Így ő is korán és ami még fontosabb, tevékenyen kiveheti részét a gondozásból.

A kenguru-módszer az egészségügyben általában ismert fogalom, Európában a kórházak többségében bevett gyakorlat már. Ez a kórházak jól felfogott érdeke is, hisz a módszer nagyon kicsi anyagi ráfordítással és folyó költségekkel működtethető (kevesebb oxigén- és áramfogyasztás, alacsony járulékos költségek jellemzik, csökkenthető a személyzet száma).
Közvetve az egészségügyi ellátórendszernek is megtakarításai származnak a módszer alkalmazásából, mert a KMC-s gyerekek közt kimutathatóan kevesebben kapnak kórházi fertőzéseket, a születés utáni kórházi tartózkodás ideje lerövidül, valamint az érintett babák kevesebbszer kerülnek vissza a kórházba különféle megbetegedésekkel.
Az egészségügyi személyzet is támogató a kenguru-módszert alkalmazni kívánó szülőkkel szemben. A szülők ugyanis azzal, hogy folyamatosan gyermekükkel vannak és ellátását gondos felügyelet mellett maguk végzik, nagy terhet vesznek le a személyzet válláról.
Sajnos Magyarország még nagyon gyerekcipőben jár ezen a téren (is).


Kenguru-módszer a gyakorlatban

A módszert elsősorban kis súlyú koraszülöttek ellátására fejlesztették ki, de fontos megjegyezni, hogy az alappillérei (korai bőrkontaktus, szoptatás, stb) az időre született, normális súlyú és fejlettségű gyermekek és szüleik számára is rendkívül fontos, ezért ugyanúgy alkalmazható, sőt ajánlott náluk is.

Ahhoz, hogy a kórházakban a módszert alkalmazzák, szükség van egy - a helyi igényekhez igazított - protokollra. A WHO kidolgozott egy ide vonatkozó ajánlást, a következőkben ezt szeretném nagyvonalakban ismertetni.
(A protokollnak tartalmazni kell a babák megfigyelésének, a vizsgálatok értékelésének és az utógondozásnak a kritériumait, ezek előírások az egészségügyi dolgozók számára, így nem témái a bejegyzésemnek.)

Feltételek

A kenguru-módszer három legfontosabb feltétele: édesanyák, akik önként vállalják a módszerben való részvételt, képzett gondozószemélyzet és támogató környezet.
Amint az újszülött alkalmas rá (értsd: az esetleges komplikációkat elhárították,állapota stabil, nem igényel további intenzív-orvosi ellátást), a módszer azonnal megkezdhető.
Az édesanyákat (igény szerint a családot) tájékoztatni kell a módszer előnyeiről, támogatni kell őket döntésükben, részletesen bemutatni a lépéseket és felkészíteni őket az esetleges nehézségekre.
A módszer alkalmazása nem igényel különleges személyzetet, az egészségügyi dolgozókat kell ösztönözni az ajánlások (beleértve a szoptatást érintő ajánlások) megismerésére. Ajánlatos volna a KMC módszertanának felvétele az egyetemi, főiskolai egészségügyi képzésekbe is.
A KMC nem igényel különleges berendezést sem. Az édesanyák és gyermekeik számára mindössze egy szobát kell biztosítani, ahol a nap 24 órájában együtt lehet gyermekével, látogatókat fogadhat, de fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy anyának és gyermekének békére és nyugalomra van szüksége. Az ideális szobahőmérséklet 22-24 fok közt legyen.

Amennyiben lehetőség van rá, hasznos lehet egy speciális szék, amely félig ülő ill. fekvő pozícióba is állítható, de ugyanúgy megteszi egy hagyományos ágy is párnákkal.
Ami a baba és a mama ruházatát illeti, itt sem kell semmi egetrengetően extra dologra gondolni. A babák nem igényelnek több ruházatot annál, mintha inkubátorban lennének, tehát a pelus, esetleg egy kis sapka, zokni elegendő. Az anyukák számára ajánlott az elöl szétgombolható(háló)ing, blúz.
Bár sok helyen elengedhetetlen tartozékként említik, hordozó eszköz nélkül is megvalósítható a kenguru-módszer. Amennyiben a baba vagy a mama állapota csak rövid idejű bőrkontaktust enged, ajánlott a fekvő/félig ülő pozíció, ahol a baba az édesanyja mellkasán fekszik takaróval betakarva. Eleinte ebben az esetben nagyon jó szolgálatot tesz egy puha anyagdarab háromszög alakban félbehajtva, amit vagy oldalt megcsomózunk, vagy egyszerűen hónaljunkba tűrünk.


Ha az édesanya szeretne már babaájával sétálni, később a napi teendőit ellátni, érdemes egy megfelelő hordozzóeszköz után nézni. A kórházi tartózkodás idejére a karikás kendőt ajánlom, mert kis helyen elfér, praktikus, használata könnyen megtanulható, könnyen méretre állítható és mivel rövid, nem söpörjük fel vele a kórházi folyosót, növelve ezzel a fertőzések kialakulásának esélyét.


Mikor kezdjük?

A kenguru-módszer kezdésének időpontját mindig egyénileg kell mérlegelni, figyelembe véve a baba és az anya állapotát, igényeit.
Az 1800 gramm feletti súllyal született korababák (30-34. terhességi héten vagy utána születettek) esetében a leggyakrabban felmerülő probléma az RDS (egyfajta légzési elégtelenség). Néhány esetben komoly megfontolás tárgyát képezi a KMC, de kevés kivételtől eltekintve  röviddel a szülés után megkezdhető a módszer.
Minél kisebb az újszülött súlya, annál nagyobb a komplikációk valószínűsége és annál hosszabb az idő, míg a KMC elkezdhető. Ennek ellenére minden esetben fel kell ajánlani a szülőknek ezt a lehetőséget és ösztönözni, támogatni őket.


Kenguru-pozíció


A babát függőlegesen helyezzük a mellkasunkra. A feje legyen oldalra és kicsit felfelé fordítva, ez biztosítja a szabad légutakat és hogy a baba szemkontaktust tudjon létesíteni a hordozójával. Ügyeljünk arra, hogy a baba feje ne billenhessen se előre, se hátra! A kicsi pocakja legyen a hordozó gyomorszájának magasságában, így elegendő helye lesz a hasi légzéshez, valamint az édesanyja légzése ingerli a baba légvételét is.

Ebben a pozícióban az édesanya szoptatni is tudja újszülöttjét, sőt, ikreket is hordozhat és táplálhat.



 

Mennyi ideig?

Amennyiben a kenguru-módszert hagyományos inkubátoros ellátás előzi meg, érdemes lassan, fokozatosan, apró lépésenként emelni az édesanya mellkasán töltött időt.  A kutatások azt bizonyítják, hogy napi 10 perc is pozitív hatással van az újszülöttekre, mindenesetre a hordozási időt 60 perc alá nem érdemes csökkenteni, mert a túl gyakori helyzetváltoztatás megterhelő a gyermek számára. A bőrkontaktus idejét odáig érdemes elnyújtani, míg baba és szülője gyakorlatilag a nap 24 órájában, éjjel-nappal együtt vannak.


A babák táplálása

A koraszülöttek szoptatása különös kihívás. Az első napokban előfordulhat, hogy az újszülött nem tud szopni, így intravénásan kell táplálni. Amint azonban az állapota megengedi, hogy szájon át etessük, megkezdődhet a KMC. A bőrkontaktus elősegíti a tejtermelést.
A 30-32. hét előtt született babákat általában gyomorszondán keresztül táplálják, de ez nem akadálya a kenguru-módszer alkalmazásának.
30-32. hét közt világra jött babák táplálása történhet kanál vagy kis pohár segítségével (a pipettával, fecskendővel történő táplálás azért nem ajánlatos, mert egyrészt sok anyatej pocsékolódik el, melléfolyik, kicsöpög, másrészt nehéz megfelelően tisztítani ezeket az eszközöket)
A 32.hét után született babák általában már képesek mellből is szopni.
A legfontosabb, hogy a babánknak a testközelünkben folyamatosan rendelkezésre áll a mell. Kicsi babáknál figyelembe kell vennünk, hogy hamar elfáradnak, elalszanak evés közben, így gyakran esznek kevesebbet, hosszú szünetekkel. Az éjszakai táplálással kapcsolatban a WHO ajánlása szerint a babaákat érdemes 2-3 óránként felébreszteni és megeteti.
A kenguru-módszer keretein belül történő szoptatás módszereiről és az anyatej mennyiségének növeléséről ebben a speciális helyzetben szoptatási tanácsadók adhatnak felvilágosítást, a továbbiakban erre nem térek ki.


Összefoglalva

A kenguru-módszer előnyeit nem lehet elégszer hangsúlyozni. Pozitív hatásait észrevétlenül, szinte erőfeszítések megtétele nélkül élvezhetjük.

Remélem, hogy hamarosan a magyarországi kórházak protokolljában is magától értetődő, egyenrangú alternatívája lesz a hagyományos, inkubátoros kezelésnek a koraszülött részlegeken...



Képek forrásai:

http://www.swissmom.ch/baby/medizinisches/die-neugeborenen-intensivstation/medbabyintensiveltern/medbabykaenguru.html
http://www.drillinge-brunner.ch/18901.html
http://www.frauenklinik.kssg.ch/home/neonatologie/eltern/kaenguruh-methode.html
http://www.uke.de/zentrale-dienste/bildungszentrum/downloads/Kaenguruh_Methode.pdf
http://www.penaten.de/
www.kangaroomothercare.com/


A bejegyzés az Egészségügyi Világszervezet "Kangaroo Mother Care" c. ajánlásának német fordítása alapján készült