Hordozási tanácsadóként sokszor nekem szegezik a kérdést szülők (sőt, tanácsadóktól is hallottam már hasonló kérdezve "érvelést") hogy hogy is van ez Afrikában? Hiszen ott van a hordozás bölcsője, minden gyerek szinte kendőbe születik, mégis olyan egyszerűen megoldják az egészet. Felkapnak egy kelmét (ami egyébként sokfunkciós, ha kell, asztalterítő, ruha, napellenző, pokróc, de akár rőzsét, krumplit, gyümölcsöket is lehet hordani benne), majd a gyereket, pár mozdulat és szaladnak is tova. Nem foglalkoznak ortopédiailag optimálissal, sávonkénti meghúzással, csípőízülettel...Minek is tudománykodjuk mi túl ezt a dolgot? Hiszen mindezek ellenére (vagy pont ezért?) az afrikaiak között lényegesen kevesebb, sőt, szinte nem is létezik pl. a csípőficam. Ezt a kérdéskört járom most picit körbe. Véleményem szerint felesleges és nem célravezető az összehasonlítgatás.
Egyrészt a fekete kontinensen a természetközelben élő családokban még javarészt több generáció él együtt, a babákra az egész nagycsalád vigyáz, kézről kézre, sőt, sokszor mellről mellre járnak. Hordoz a nagyobb testvér, a szülő, a nagynéni, a nagymama. Így nem egy emberre hárul a gyermek ellátása és hordozása sem (ez a hordozó személynek is könnyebbség) valamint különféle testalkatokon, pozíciókban hordozódik a baba, valóban folyamatosan, de megszakításokkal, egy személyen rövidebb ideig. Ehhez képest nálunk akár több órán keresztül egy ember hordoz.
A szoptatás miatt amúgy is rövid időintervallumot tölt el a baba háton. Megfigyelték, hogy a melegebb éghajlatokon élő gyermekek minimum 10-30 percenként mellre kéretőznek. Ez teljesen érthető, hiszen a meleg miatt több folyadékra (elsőtejre) van szükségük, ezért gyakrabban szopnak. Ez azt jelenti, hogy a baba 10-30 percenként kikerül a hordozóból a szoptatás idejére, szabadon tud mozogni. Míg nálunk akár órákat eltölt a kicsi ugyanabban a pozícióban a hordozóeszközökben.
A veleszületett csípőficamra való hajlam genetikailag öröklődik lányágon. A lányoknál 4x gyakrabban fordul elő mint fiúknál. Hála a fejlett képalkotó technikáknak (UH, röntgen) és a korai szűréseknek, az érintett babák hamar megfigyelés alá, szükség esetén kezelésre kerülnek. Így a babák egészségesek lesznek, a hajlam pedig a génállományban továbbadódik.
A törzsi kultúrákban az "igazi" nő az, aki életerős, nehéz fizikai munkákra képes, valamint életképes, erős utódokat tud kihordani és megszülni. Egy csípőficamos nő erre nem képes, így azok az asszonyok, akik csípőfejlődési rendellenességgel születtek, egyszerűen nem találtak/nak párt maguknak, nem szültek/nek gyermekeket, így a hajlamosító gén nem öröklődik tovább. Tehát hordozás szempontjából egy rizikótényezővel kevesebb van náluk.
A későbbiekben is különbözőek az életvitel körülményei. Többet mozognak, mások a táplálkozási szokásaik, mások a stresszfaktorok is, melyek komoly hatással vannak a fizikai felépítésünkre.
Összefoglalva, a nyugati kultúránkban sokkal több rizikótényező közé születünk, hordozásunk kevésbé dinamikus (hosszabb időintervallumokat ugyanabban a pozícióban hordozunk), és a későbbi életünk során is sok, elkerülhetetlen káros hatás ér bennünket. Így azt gondolom, érdemes gyermekeink életének kezdetén - pláne amikor még képlékenyek, könnyen alakíthatóak - odafigyelni arra, hogy egy erős, biztos bázist alakítsunk ki, azaz az egészséges testi fejlődésüket támogassuk azzal, hogy hordozás közben (is) lehetőségeinkhez mérten az optimális megközelítésére törekedjünk.
Az 1. kép forrása: http://africasblog.com/2012/09/06/baby-ktan-baby-carrier-product-review/
A 2. kép forrása: http://www.flickr.com/photos/rietje/5364014131/in/photostream/
